Csütörtökön a 6. Digitális Esélyegyenlőség konferencián voltam, melyet a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság szervezett. A tudományos diskurzusnak a Danubius Hotel Gellért kellemes környezetet biztosított. Az előadók nemzetközi és magyar viszonylatban is a téma jeles képviselői voltak, akik a vállalkozói szférából éppúgy képviseltették magukat, mint a felsőoktatás, kutatás területéről. Természetesen mindannyian az informatika világának digitális állampolgárai voltak.
A világ fejlett és fejlődő kontinensei mellett az országhatáron belüli informatikai fejlesztések, kutatások irányairól is átfogó képet kaptunk. Az előadások az informatikai világ elterjedését mutatták, így tág perspektívából vonhattam összefüggést a digitális oktatás beillesztésének, fontosságának kérdésében.
Az informatikai változások hatásával az oktatásnak is számolnia kell. A pedagógus nem strucc, hogy homokba dugja a fejét! - bár sajnos többször tapasztaljuk ezt az identitás zavart.
A digitális társadalomba való beilleszkedés fontosságát akarom szemléltetni a konferencia gondolatainak átadásával, tovább gondolásával. Mikor társadalomról, beilleszkedésről beszélünk, megjelennek a normák, az értékek. Mindennek átadásában a pedagógus szerepe jelentős, mely jó esetben a példamutatással is párosul. Tulajdonképpen itt sincs másképp, nevezhetnénk ezt akár „digitális szocializációnak” –ami a digitális világ ismeretéből, technológiáinak, termékeinek használatán kívül etikai szabályainak kialakítását/elsajátítását is jelenti.
Mit lehet veszíteni a "digitális szocializáció" hiányával?
A konferencia legfontosabb gondolata, ennek az informatikai áttörésnek a vizsgálata volt. Bemutatásra kerültek a digitális világ nyertesei és vesztesei. Véleményem szerint, a konferencia legfontosabb mondanivalója minden előadásban közvetve, vagy közvetlenül átütött. Az alapvető kérdés, hogy melyik oldalra kerülsz; a vesztes vagy nyertes csapatba? – a változások ok-okozati összefüggéseit észleled-e? Elegendő flexibilitással, nyitottsággal rendelkezel-e, ahhoz hogy meglásd a lehetőséget, a szükségességet benne. Nem elhanyagolható az időtényező sem, hiszen a digitális világban nagyon gyors fejlődés ment/megy végbe. Az exponenciális trend munkahely teremtő iparágakat ép úgy eredményezett, mint a megújulásra képtelen iparágak esetében leépülést, csökkenést, munkanélküliséget. Felmérések szerint a 15-24 éves korosztályban a munkanélküliek száma sok országban meghaladja az 50%ot. A Harvard Egyetem és a Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatásai szerint a nyertesek és vesztesek egymástól való távolodása egy egyre nyíló ollót alkot. Eredményeik többek között képzettség előnyét állítja szembe a képzetlenség hátrányával, - ez több szempontból is elgondolkodtató lehet a pedagógus társadalom számára.
A Magyar Infokommunikációs Jelentés 2012 számadataiból az internet és digitális kommunikációs eszközhasználati szokásokat ismerhetjük meg. A felmérés 1600 egyén és 1600 háztartás reprezentatív felmérésének adatait tartalmazza. Egy-két érdekes adatot mutatok a jelentésből: - a háztartásokban a számítógép hozzáférés, azaz PC penetráció nem limit többé, 2003 – 2012 között több mint megkétszereződő lineáris növekedést mutat (56%). Az internet szolgáltatást igénybevevők számának növekedése meredekebb skálát ad, a százalékos eredmény közel azonos (55%). Ugyanakkor a digitális írástudatlanság 44%-ot tesz ki.
A vizsgálat kiterjedt az attitűd és a használat összefüggéseire is, melyben a megdöbbentő a számítógépet nem használók között az a 83%, aki elképzelhetetlennek tartja, hogy valaha is ilyen eszközt használjon. Ennek a beállítottságnak a miértjét érdemes lenne tovább kutatni, az előadó két fő okként az idős kort és a szegénységet jelölte meg.
Nem meglepő a korosztályi jellemzők alapján kapott adatfeldolgozások eredményei. A 15- 24 éves korosztály PC és internet felhasználásban elöl jár. Lényegi változást digitális szakadékként említ a jelentés, melyet 45 éves kor köré helyez. Innen a digitális írástudatlanok száma egyre több, mely növekedés jelentős a 60 évnél idősebb korosztálynál. A korosztályi jellemzőkön túl hangsúlyt kap a motiváció, az edukáció minősége, azaz lehet digitális állampolgár valaki még attól, hogy nem a 45 éven aluli.
Mi újság az iskolában, a tudásközpont "eddigi" fellegvárában milyen arányban találunk megfelelő eszközöket, megfelelő módszereket, megfelelő személyi feltételeket ennek az otthonról hozott világnak a továbbélésére? "Az iskola olyan, mint a repülés, ha a digitális interakciókat kihagyjuk!" - az idézetet a konferencián Gulyás István (Médész kft.) előadótól hallhattuk. Igen, a tapasztalat az, hogy jelenleg az iskola intézményéből inkább a digitális világot igyekeznek kizárni. A diákok az iskolán kívül a digitális színtereken sokszor akár egyidőben több eszközzel is jelen vannak. Felmérések sokasága mutatja, milyen sok időt töltenek az online világban. A digitális eszközökkel töltött idő kihasználásában, az internet tudatos használásának elsajátításában a pedagógusok szerepe óriási lehetne. Mindehhez egy, a gyerekek által kedvelt, ismert közeget, eszközt kapunk segítségül. Nevelni – oktatni akkor lehet eredményesen, ha a gyerekek tevékenységéből, viselkedéséből indulunk ki, ha ugyanazon a helyen tartózkodunk, ahol ők megnyílnak, ahol szeretnek lenni. Az offline világban a jó pedagógus ezért használta ki az óraközi szüneteket, táborokat, egyéb iskolán kívüli programokat. Cél, benn maradni a diákok világában, és ha ez most éppen az online világ, akkor ebbe a világba kell beköltözni a pedagógusnak is. Feladat a kommunikáció és információ megosztására a leghatékonyabb eszközt használva, felületeket, közösségi hálókat létrehozva ezt oktatási színtérré varázsolni, felfedezni ezt a világot.
Több tényező is változik az oktatásban, új lehetőségek, új kihívások jelennek meg. Az innováció sokszor kreatív megoldások felhasználásával valósul meg. Egy ilyen virtuális oktatási lehetőséget rejt az m-learning vagy mobil tanulási lehetőség. Ennek a lehetőségnek a megteremtéséről szintén adott a konferencia számunkra útravalót. Ez az oktatási forma a bárhol, bármikor, bármit tanulást támogatja. Belesimul a diákok elvárásaiba, abba szociális környezetbe tanulhat, amiben jól érzi magát. Módszerében és eszközeiben mobil stílust képvisel, ezen kívül az egyéni és csoportos tanulási formát is elősegíti ez az oktatás. Tanár és diák kapcsolata a jövőben digitális osztálytermekben, secondlife virtuális felületeken alakul.
A konferencia előadásaiban is tükröződött IT kompetencia társadalmi szintű elengedhetetlen volta. A munka világában épp úgy fontos, mint az oktatás területén, azaz se diáknak, se tanárnak nem szerencsés kimaradni.
Aki lemarad, kimarad! Esélytelenné válik. Ezt kell mérlegre tenni, a megcsontosodott szemlélettel felváltani, eltüntetni kifogásainkat, megtanulni a változásokból profitot kihozni.
A 6. Digitális Esélyegyenlőség konferencia előadásainak anyaga a közeljövőben elérhető lesz a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság honlapján: http://njszt.hu/
Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Források:
- 6. DE! Konferencia - saját jegyzet
- Ollé János - órai sajátjegyzet
- http://www.oktatas-informatika.hu/2012/07/olle-janos-a-digitalis-allampolgarsag-ertelmezese-es-fejlesztesi-lehetosegei/
- Kárpáti Andrea: A 21. század iskolája. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. 2008. (letölthető: http://www.microsoft.com/hun/oktatas/default.mspx)
Digitális Esélyegyenlőség
VálaszTörlésElgondolkodtató a kérdés, mit lehet veszíteni a „digitális szocializáció” hiányával? Kinek kell, illetve szükséges-e szocializálódnia a digitális világba?
A mindennapi életünket élve megtapasztaljuk, hogy szükséges a digitális világba bekapcsolódni, csak így van esély a nyertes oldalra kerüléshez. Aki kimarad, az csak vesztes lehet. Nincs köztes megoldás - néha nyersz és néha veszítesz, és majd ezek kompenzálják egymást.
Közismert, hogy a technikai, az ipari fejlődés milyen hatásokkal bírt korának társadalmára. Ez a fejlődés évszázadokon keresztül zajlott, volt ideje a társadalomnak alkalmazkodni. A 21.században rendkívül felgyorsult a technológiai fejlődés, ami gyors válaszokat kell, hogy indukáljon. A fejlődés társadalomra gyakorolt hatását vizsgálva megállapították, hogy tágul a szakadék, nyílik az olló a képzett és a képzetlenek között, ennek következtében növekszik a társadalmi egyenlőtlenség. Ha lemarad a képzés, akkor az csakis vesztes lehet. Ezért óriási a felelőssége az oktatásban dolgozóknak. Nem lehet senkinek a célja, hogy veszteseket produkáljon. Meg kell keresni azokat az okokat, amelyek a vesztes oldalra predesztinálják a kibocsátott munkaerőt. Felvetődik a kérdés, a nyertesek mitől lehettek nyertesek? A válasz egyszerű, a modern technika segítségével, ugyanis a nyertesek kihasználják a távközlés, az informatika, információ nyújtotta lehetőségeket. A nyertesek mögött ott a tudás, a tudás pedig pénzbe kerül, tehát invesztálni kell az oktatásba annak érdekében, hogy nyerteseket bocsásson a munkaerőpiacra. Ez lehet a társadalmi egyenlőtlenség felszámolásának útján az egyik határkő.
A társadalmi egyenlőtlenség és digitális egyenlőtlenség együtt járásáról lehet beszélnünk. A bemutatott kutatás (A digitális írástudás helyzete 2012.) is ezt erősíti, annak ellenére, hogy ez egy piackutatás volt. Az adatokból kiolvasható, hogy az idős kor és a szegénység a digitális írástudás el nem sajátításának két fő motívuma. A digitális szakadék 45 év felettieket érinti és a 60 éven felettieknél csúcsosodik ki. Ezek a korosztályos jellemzők a szegénységgel is párosulnak, köztudott, hogy a nyugdíjasok anyagi helyzete nem jó, nagyon sokan mélyszegénységben tengődnek. Ide kapcsolható még a szegénység régiós, területi megosztottsága is. De nem jelenthető ki, hogy az életkor az, ami egyértelműen a digitális szakadékba sodorja az embereket. A kutatás ismét megerősítette, hogy a képzettség alapvetően befolyásolja a digitális írástudást. A digitális írástudás elsajátítása a belső motiváción, érdeklődésen alapul. Ha a digitális analfabéták nem akarnak a képzés, önképzés keretében digitális oktatásban részesülni, akkor a már meglévő digitális írástudatlanság helyzetén nehezen lehet változtatni. A motiváció lehetne a központi kérdés az idősebb generáció megnyeréséhez. Ki kellene használni a digitális írástudók képességeit, a 12-24 éves korosztályból. Már több PILOT program megkísérelte az érdeklődés felkeltését - hozzá kell tenni, hogy sikeresen – pl.: a nagyszülő-unoka közös ismerkedését a számítógéppel, internettel.
Az ország szinte minden településén megtalálhatók a könyvtárak, közösségi házak, ahol integrált közösségi tereket hoztak létre. Ezek a terek a meglévő infrastruktúrájukkal remek helyet és lehetőséget biztosítanának a problémás rétegek (idős korúak, szegénységben élők) helyzetbe hozásához. Az oktatásban, képzésben dolgozóknak ezen a ponton lehetősége lenne a változtatásra. Elsősorban, koordinátor, lebonyolító szerepben a digitális írástudókat összekapcsolhatnák, a digitális analfabétákkal, vagyis a tanulókat a nyugdíjasokkal. Ezt az utat érdemes lenne továbbgondolni, annál is inkább, mert a köznevelési törvény alapján hatályba lép a kötelező közösségi munka. Adott egy korosztálynyi a digitális világban jól tájékozott embercsoport, akinek értelmesen kellene a rájuk kötelezően kimért óraszámot teljesíteni. Ezt miért ne tehetnék olyan tevékenység közben, ami számukra is örömöt okoz és értenek is hozzá?
Úgy gondolom ez is egy járható út lenne a digitális szocializáció útján.
Digitális depriváltság , avagy a kormányzati fejekbe vésett esélyegyenlőség…
VálaszTörlésNem árulok el nagy titkot, ha az esélyegyenlőség szó hallatán a 2003. évi CXXV. törvény jut az eszembe, melynek célja az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség előmozdítása. Nyilván a köz- és felsőoktatásban dolgozók és a jelen kurzus témáival foglalkozó valamennyi olvasó találkozott már az említett jogszabállyal. A hivatkozott törvény kijelenti, hogy az esélyegyenlőség előmozdítása elsősorban állami kötelezettség . Kérdem én: miben is érhető tetten, hogy a digitális esélyegyenlőség tekintetében a „mindenható állam” lépéseket tesz eme kötelezettségének betartására? Van egyetlen szó, vagy utalás a digitális esélyegyenlőségről? Kérem, olvassátok el az ide vonatkozó szakaszokat! Én megtettem. Nincs, nyista, nuku, nyema. Pedig van szakadék, van esélyegyenlőtlenség. Digitális megosztottság jellemzi a magyar társadalmat. Ez egyrészt magában hordozza a társadalmi különbségek reprodukcióját, sőt meg is haladja azt, hiszen akik (mély) szegénységből jönnek, azoknak jóval kisebb esélye van a felfelé történő társadalmi mobilitásra, mint akik eleve a javakat és erőforrásokat birtokló családjaik támogatását élvezik. Ernest J. Wilson (nem azonos a híres Wilson bácsival) azonban nálam kritikusabb szemmel vizsgálja, ha úgy tetszik, bírálja a digitális megosztottság fogalmát. Megismerve álláspontját, én is osztom azt a véleményét, miszerint a fizikai hozzáférésen túl más dimenziókat is be kell emelnünk a fogalom alapos vizsgálatába. Létezik egy kognitív szint, azaz az egyszerű halandónak intellektuális és felhasználói tudását tekintve is alkalmasnak kell lennie az új technológiák befogadására. Mondhatjuk, hogy ez 45 éves kor alatt könnyebb? Én nem tudom. Remélem nálam nem így lesz! Azonban az egyértelmű, hogy az iskolában tanuló diákságnak a felkészítése bizony az iskolák feladata. A személyes befogadást és annak segítését kiegészíti a megfelelő tartalomszolgáltatás, amely a mai világban ugyan bőséges, de nem strukturált, nem kellőképpen ellenőrzött és visszaigazolt, olyan emberektől, akik megbízható forrásként definiálják mindezeket. Ebben döntő szerepet szánnék a pedagógusoknak. vegyük vissza ezt a mértékadó szerepet, de ne képzeljük, hogy nálunk a bölcsek köve. Ez már nem járható út. nagy baj, hogy a megfelelő, értékes tartalmak csak az esetek kisebb százalékában érhetők el magyar nyelven, vagy németül, ami hamarosan - a bonyolultabb nyelvtanja miatt - elképesztő sebességgel terjed majd a magyar iskolarendszerben tanulók között. Hatékonyság. Ezt már szeretem. Azért azt megkérdezném néhány Angliában angol nyelvet tanuló német diáktól, vajon nekik meg akkor minek is az angol? Na, mindegy. Végezetül visszacsatolva a kiinduló ponthoz meg kell említenünk a politikai - gazdasági- társadalmi keretrendszert és beágyazottságot, amely, mint jeleztem példámban kiragadott passzusunk megalkotásánál egyáltalán fel sem merült. Természetesen máshol, más központi irányítás által kézben tartott helyen is sajnos csak elszórtan van jelen, halványan, mint az a szöveg, amelyet éppen kifogyóban lévő tintával nyomtattak. Az információs társadalomba való bekapcsolódás segítésével, az új oktatási tartalmak lehető legnagyobb felhasználói tömegekhez történő eljuttatásával javíthatnánk a hátrányos helyzetű csoportok esélyeit a felzárkózásra. Sajnálatos azonban, hogy a digitális megosztottságból adódóan, éppen azok a csoportok, személyek jutnak legnehezebben a számukra segítséget jelentő eszközökhöz, alkalmazásokhoz, akik a legtöbbet tudnának profitálni ezek felhasználásából. Amennyiben digitálisan depriválunk, megfosztunk egyetlen gyermeket is attól, hogy egyenlő esélyekkel induljon a mindennapi életben, súlyos veszélyeknek tesszük ki társadalmunkat, és közvetve személyes jövőnket is. Javaslatom: ne tegyük!
Túl azon, hogy a blogbejegyzés témájával és mondanivalójával teljes mértékben egyetértek, úgy vélem, látni kell azt is, hogy sajnos ezt nem egyszerű feladat megvalósítani. Már ami a megcsontosodott szemlélet leváltását és a kifogások eltüntetését illeti. És ennek nem is az eszközellátottság az oka, hiszen még ha konkrétan az iskolának nincs is megfelelő eszközparkja, a diákok és még a tanárok többségének rendelkezésére áll otthoni számítógép, laptop vagy okostelefon.
VálaszTörlésBár kétségtelen tény, hogy az IT-kompetencia társadalmilag elengedhetetlen, azonban ugyanúgy, ahogy a társadalom bizonyos rétegeiben – így főleg az idősebbekben – ellenérzés él az új technológiákkal kapcsolatban, ez az ellenérzés a pedagógustársadalom idősebb tagjaira is vonatkozik.
Sajnos sokan vannak, akik nemcsak azt gondolják, hogy minek ez nekik, nincs és nem is lesz rá szükségük, hanem azt is, hogy ezt képtelenek lennének megtanulni. Ami természetesen csupán egy az informatikával kapcsolatos tévhitek közül, főleg abban a korban, ahol az élethosszig tartó tanulás alapkövetelménynek számít. A szomorú igazság azonban az, hogy azok a pedagógusok, akik az idősebb generáció tagjai, gyakran meg vannak győződve róla, az általuk elsajátított, mára már megkövesedett felfogások még mindig helyénvalóak, és egyáltalán nem is akarják felvenni a lépést.
Érdemes lenne talán azzal kapcsolatban is kutatást-felmérést végezni, hogy őket mi motiválhatná, mi lenne az a hajtóerő, ami arra késztetné őket, hogy felvegyék a gyorsan változó digitális világ ritmusát, és minél inkább a részeseivé akarjanak válni, főleg a diákok érdekében. Úgy érzem, hogy ők nem találják meg pusztán magukban a motivációt, ezért muszáj valahogy ösztönözni őket, de mi lenne a módszer, ami beválna? Úgy vélem, a fiatalabb kollégáknak ebben nagy szerepe lehet, persze csak ha sikerül elérniük, hogy idősebb kollégáik hallgassanak rájuk ezzel kapcsolatban.
Mivel a fejlődés igen nagyléptékű, és nap mint nap születnek új fejlesztések és eredmények, így ez egy olyan terület, ahova nem elég egyszer belépni, ott bent is kell maradni, és ez talán még nehezebb feladat, mint első körben rávenni az idegenkedő pedagógusokat, hogy barátkozzanak meg a legújabb technológiákkal. Valóban mindenki számára fontos, hogy az aktuális fejlesztéseket is nyomon kövesse, különösen akkor, ha pedagógus az illető, és erről nem szabad sem elfelejtkezni, sem lemondani azzal, hogy „én ehhez már túl öreg vagyok”. Aki a mai kor fiataljait kívánja tanítani-nevelni, annak bizony tényleg nem szabad lemaradnia, bár a kérdés még mindig az, hogy hogyan lehet fenntartani a motivációt.
Persze az is igaz, hogy ilyen téren a probléma talán hamarosan a múlté lesz: megszületik az új pedagógus nemzedék, akik már képesek lesznek a kutatásokkal-fejlesztésekkel, a diákok által képviselt legújabb trendekkel és a digitális oktatás vívmányaival lépést tartani. Hiszen ugyanúgy, ahogy a társadalomban általában az ifjabb generáció tagjai, a fiatal pedagógusok is már egyre inkább beleszületnek a digitális világba.
Érdekes aspektusa mind a blogbejegyzésnek, mind a hivatkozott (Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatási eredménynek a győztes vesztes aspektusa. Korábbi tanulmányaim élénken élnek bennem, amikor konfliktuskezelésről tanultunk és megemlítésre került, hogy ennél a konfliktusmegoldási stratégiáknál mindig van vesztes, aki értelemszerűen nem tud jól kijönni a konfliktusból.
VálaszTörlésKicsit ezt érzem most is. Tanulmányaim során hasonlóképpen sokszor találkoztam azzal is, hogy támogató, megerősítő, fejlesztő módszerek alkalmazásával miként lehet segíteni a hátrányos helyzetben lévőket.
Ebben a témakörben is ezt az irányvonalat érzem kitörési pontnak, ismerve és egyetértve azzal, hogy tényleg vannak nyertesei és vesztesei a digitális szocializációnak. Ismertek azok a kutatási eredmények, melyek arról számolnak be, hogy milyen hátránnyal küzdenek azok, akiknek nincs internet hozzáférésük, vagy egész egyszerűen számítógépük sem…
Míg korábban amikor a tudományos- technológiai fejlődés inkább ólomlábakon cammogott, mintsem ma amikor gyorsvonatként halad, sajnáltuk a hátrányos helyzetűeket, akiknek nem voltak könyvei és egyéb tanulást segítő eszközei (munkafüzet, színes ceruza, gyurma, stb.) Problémák már akkor is voltak és a hátrányok akkor sem kerültek megszüntetésre. Beszélünk esélyegyenlőségről, de itt inkább az esélykülönbözőségek csökkentéséről lehet inkább szó, mint az esélyegyenlőtlenség megszüntetéséről.
Napjainkban égetőbb problémának érzem azt, hogy megragadtunk ezen a szinten és nem tekintünk előre. Ma inkább digitális olvasástanulás, digitális szövegértésről, információ kereséséről és web 2.0 alkalmazások használatáról kellene, hogy szó essen és ezeket kellene inkább fejleszteni.
Távol keleti országokban erősen gondolkoznak azon, hogy a hagyományos papír alapú taneszközöket megszűntetik és digitális formában állnak majd a tanulók rendelkezésére. Igaz nálunk is vannak hasonló kezdeményezések, de egy-egy projekten kívül nem igazán alkottak maradandót ezek a programok.
Tudjuk azt, hogy átütő sikert az iskolában lehetne elérni a fiatalabb (Z és alfa generáció) bevonásával. Ehhez persze mind a tárgyi, mind a humán erőforrások szükségesek volnának. Ehhez nem az kellene, hogy az informatika órákat felére-harmadára csökkentsük, hanem sokkal inkább az, hogy támogassuk e terület megfelelő fejlődését.
Fejlesztési lehetőségnek tartom a tanárok megfelelő IKT kompetenciával való „felruházását”, de hasonlóképpen a tanulók gyakorlatorientált és irányított tanulását ezen a területen. Még napjainkban is sokszor találkozok azzal, hogy a fiatalok autodidakta módon sajátítják el a különféle alkalmazások használatát és ez leginkább a közösségi és szórakoztató felületek használatára terjed ki. Ritkán találkozok azzal, hogy online tanulási környezetben vagy web 2.0 szolgáltatások alkalmazásával tanulnának a diákok.
Egyszóval, ha győztesekről és vesztesekről beszélünk, akkor szerintem jelenleg vesztésre állunk és jelentős változásokat kellene eszközölni és meg kellene valósítani széles körben az informatika alapú oktatási környezeteket, hiszen ismert: A jövő elkezdődött…
Az m-learning, vagyis mobil tanulás
VálaszTörlésNagyon érdekes volt bejegyzésedben a mobil tanulásról szóló rész. Úgy érzem, hogy bár sokszor emlegetjük, valódi mélységében mégse ismerjük ezt a témát, így arra gondoltam, hogy ehhez kapcsolódóan megosztom veletek egy kis szegmensét ennek, mely számomra új volt.
Mint tudjuk a mobil tanulás bármilyen mobil eszközön hozzáférhető, tanuláshoz kapcsolódó cselekvés, tartalom. Ez lehet e-book olvasó, tablet, mp3 lejátszó, hagyományos mobil avagy érintőképernyős okostelefon. Ez azt jelenti, hogy a térbeli korlátok alól felszabadulunk, tulajdonképpen bárhol, bármikor tanulhatunk. Mindannyian el tudjuk képzelni, hogy mekkora lehetőségeket rejt ez magában. Ezen belül is figyelmetekbe ajánlanám az eMapps.com (Általános iskolai tanulók aktív részvételének ösztönzése a digitális on-line technológiák és a kreatív multimédiás lehetőségek használatára), az EU ún. 4. prioritású projektje, „Az IKT-kutatási eredmények integrálásának elősegítése a kiterjedt Európában” elnevezésű alpont részeként főképp az m-tanulás meghonosítására helyezi a hangsúlyt. A kisdiákokat célozza meg, 9–12 éves korú tanulókat vezet be saját lakóhelyükön az iskolai helyszínt elhagyó, „élő” játékba és egyúttal egy újfajta tanulásba, amelyhez maximálisan felhasználja a mobiltechnológiákat, azaz az internetet, az SMS-t, MMS-t, GPRS-t. E mobilitást figyelembe véve, a szakirodalomban már legtöbbször nem is az e-learning, hanem az m-learning, azaz m-tanulás kifejezéssel találkozhatunk. A projekt magyarországi tagja – egyúttal a projekt hazai témavezetője – a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Könyvtár- és Információtudományi Tanszéke.
Nagyon jó ötletnek tartom ezt a kezdeményezést, hiszen annak ellenére, hogy tudjuk, mennyi lehetőséget rejt magában az m-learning, mégis ritkán használják ki az előnyeit. Ez a projekt összekapcsolja a játékot, a mobiltechnológiát és a tanmenetet, ezáltal összekapcsolja a képességfejlesztést a tudásanyaggal. A játékok kiválóan alkalmasak egyek képességek fejlesztésére, motivációt biztosítanak.
A játék során fejlesztendő területek közül a következők emelhetők ki:
• stratégiák alkalmazása, algoritmikus gondolkodás, problémamegoldás és gondolkodási képességek
• kommunikáció, részvétel csoportos vitában
• számolási készség a mindennapi élethelyzetekben;
• kooperációs képesség, csoportban való munka, szociális készség és érdeklődés, döntésképesség;
• egyéni tanulási utak, kifejező- és vitakészség;
• nehézségek, problémák azonosítása;
• problémamegoldás – a probléma felfedezése és megértése, megoldások tervezése, a folyamat nyomon követése;
• vállalkozói képesség – a vezetés kockázati tényezői, a hibákból való tanulás, innovatív magatartás.
A játékok tartalmának meghatározásakor figyelembe vették a magyar közoktatás „magvát” jelentő Nemzeti alaptanterv követelményeit. A játékok érintik a főbb tantervi elemeket, szoros kapcsolatban állnak velük. A műveltségterületek közül kiemelkedik az Ember és társadalom, a Magyar nyelv és irodalom, a Művészetek és az Élő idegen nyelv. Nem feledkeztek meg az ún. kereszttantervi követelményekről vagy kiemelt fejlesztési területekről sem.
A játék alapja a csapatmunka, az együttműködés és az etikai nevelés, amelyek egyúttal a „Felkészülés a felnőttlét szerepeire” elnevezésű NAT-prioritást is erősítik.
Jó a kezdeményezés, de a 21. század oly sokat emlegetett „új iskolája” megvalósult? Akit érdekel a téma, az eMapps project néven rákereshet :)
A cikkről rögtön egy, a napokban a tévé híradóban megjelent hír jutott az eszembe. A néhány perces összefoglaló azt mutatta be, hogy az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának egyik nyolcadikos osztályában a gyerekek szeptember óta táblagépekkel tanulnak az órákon, a tanárok pedig interaktív kivetítőt használnak a hagyományos tábla és kréta helyett. A programot a Nemzeti Tankönyvkiadó kezdeményezte, annak érdekében, hogy tanítási körülmények között vizsgálhassa meg, mennyire alkalmazhatók a táblagépek a diákok mindennapi oktatásában.
VálaszTörlésA cikket és ezt a „tesztet” összeköti, hogy — bármennyire is közhelyesnek hangzik, de — haladni kell a korral. A diákok manapság már suli után, ha le is mennek a grundra a bőrt rúgni, de utána ezt meg is osztják másokkal facebook-on. Egyre több, újabb és újabb, jobbnál jobb elektronikus eszköz jelenik meg a piacon, melyre a fiatalok a legnyitottabbak. Szép lassan a mindennapi élet részévé válnak ezek az eszközök, miért ne használnák ezt az oktatásban is iskolák? A mai gyerekek ingerküszöbe sokkal magasabb, mint egy húsz évvel ezelőtti diáké, akit még nem érintett meg a digitális társadalom szele. Véleményem szerint a mai diákokat sokkal könnyebben le lehet kötni egy táblagépen megjelenő tananyaggal, mint egy egyszerű tankönyvvel, amiben, ha felmerül egy ismeretlen idegen kifejezés, akkor nem tudunk „ráguglizni” a jelentésére.
A fentiek mellett nem utolsó sorban azért még azt is érdemes megemlíteni, hogy egy táblagép és egy normál könyvekkel megpakolt iskolai hátizsák között azért elég nagy súlykülönbség van. Nem is beszélve arról, hogy a vakáció idején a nebulónak csak néhány kattintásába kerül a kötelező olvasmányok letöltése és el is olvashatja azokat az ebook-reader-en, melyet sokkal könnyebb a nyaralásra is magával vinnie, mint a sok nehéz könyvet és még „menő” is…
A digitális szocializáció néhány óvoda programjában is fellelhető. A HTKT Klauzál Gábor Általános Iskola és Óvoda Nádor Utcai Tagintézménye például nem egyszer laptopos délutánt szervezett tagóvodái nagycsoportosainak. A laptopos délután az óvoda-iskola átmenet megkönnyítését szolgáló programsorozat a része. A rendezvényen játékos módon ismerkedhettek meg a gyermekek az interaktív táblával és a laptopokkal.
„Az óvodások csillogó szemmel várták, hogy tanítóink mit mutatnak nekik a táblán, majd ők is bátran jelentkeztek a feladatok megoldására. Keresték a kakukktojást, nagyság szerint sorba rendezték a különböző méretű figurákat, játszottak dobókockával.
Majd következett a kék színű kis laptop…először egy kis rövidített számítástechnikai ismeretekkel… majd jött a legizgalmasabb rész: játék a laptopokon. Olyan készség- és képességfejlesztő játékokat játszottak a gyerekek, mely életkori sajátosságaiknak maximálisan megfeleltek. A játékok láthatóan lekötötték a figyelmüket, beleélték magukat, ha jól sikerült a feladat, hangos éljenzésben törtek ki” - számolt be a délutánról Ungor Edina, az iskola pedagógusa.
Akár ezt a cikket, akár a hozzá kapcsolódó anyagokat olvassuk el, vagy csak szimplán reálisan gondolkodunk, világossá válik, hogy a jövő útja a digitális társadalomban rejlik. Hiszen egyre inkább afelé haladunk, hogy az elektronikai kütyük nélkül már kényelmetlenül érezzük magunkat és hiányzik az a biztonság- és komfort érzet, amit mondjuk egy okostelefon GPS-e nyújthat egy idegen városban egy szimpla térkép helyett, vagy a bankkártyás fizetés lehetősége, amikor nincsen nálunk készpénz. Ezért elengedhetetlen, hogy együtt haladjunk a korral, lépést tartsunk az elektronikai fejlesztésekkel, mert azok megkönnyítik és gyorsabbá teszik ebben a felgyorsult világban a mindennapjainkat.
Érdekes volt olvasni mind a blogbejegyzést és a véleményeiteket, kommentjeiteket is. Bármennyire egyetértek a fentebb elhangzottakkal és a próbálom a haladást képviselve megélni a mindennapokat mind a munkahelyemen a gyerekek között, mind a szabadidőmben, vagy más emberek ide kapcsolódó véleményeit hallgatva viaskodnak bennem érzések, kételyek a témát illetően.
VálaszTörlésAz én osztályomban abszolút érezhető az IKT eszközöket támogató attitűd mind az osztályban tanító pedagógusok, mind a szülők által. És használjuk is őket, osztálytársak, akik betegek vagy hosszabbtávon külföldön vannak bekapcsolódhatnak mindennapi tanulási folyamatba illetve az osztály szociális életébe. De ez csak azért történhet meg, mert a kolleganőm vagy én behozzuk az iskolába a laptop-jainkat. A gyerekeket nagyon érdekli minden feladat, amit számítógépen végezhetnek. Ezért, bár még csak általános iskola alsó tagozatáról beszélünk, sokszor előfordul, hogy bizonyos tantárgyak részterületein saját kutatásokat, gyűjtéseket, prezentációkat készítenek. No de mi van azokkal akiknek otthon nem állnak rendelkezésükre az IKT eszközök? Persze, megsegíthetem őket azzal, hogy biztosítom az iskolában az eszközt, de attól még társaikkal szemben mind megkülönböztetésbeli, mind a személyes IKT kompetenciájuk fejlődésében hátrányt szenvednek.
Vagy hogyan is kéne kezelni az okostelefonokat tanórán? Miután szeptemberben Olaszországba költöztem Erasmus ösztöndíjasként számtalanszor előfordult, hogy az osztályom tizenéves tanulói iskolai tanulási időben próbáltak velem kapcsolatba lépni facebook chat-en. Ezzel mit kezd egy „korszerű, technikai haladást támogató” pedagógus? Azt gondolom a kulcs ismét a helyes kommunikáció és a szülőkkel való együttműködés. Az információs társadalom forradalmával akkora szabadság van a kezünkbe, hogy azzal nem is igazán tudunk mit kezdeni sokszor még felnőttként sem, nemhogy tizenévesként – gondolok azokra az órákra, amiket mindenféle tartalmak nézegetésével eltöltünk az internet előtt és szomorúan konstatáljuk, hogy hopp, megint elröppent a délután és „nem csináltunk semmit”. Mindenképpen ki kell alakítanunk pedagógusként egy helyes keretet és attitűdöt az IKT eszközök használatával kapcsolatban tanítványainkban, szorgalmazva azok használatát és lehetőséget nyújtva számukra.
De mit is lehetne kezdeni a technikai felzárkóztatással? Az iskolák ma, a mindenképpen elengedhetetlen szemléletváltozáson kívül annyit tudnak tenni, hogy pályáznak. Pályáznak, pályáznak és ha még mindig nem jött volna össze, tovább pályáznak. Ilyen téren számos lehetőség van és számos jó példa is áll rendelkezésünkre, az alábbi linkeken például beleolvashatunk a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program és a Közép-magyarország Operatív Program 3 pályázati kiírásába, illetve egy megvalósult informatikai fejlesztésbe is.
Ettől függetlenül a gyerekek otthoni helyzete IKT eszközök terén nem fog megváltozni és nem is fog mindegyikük okostelefont kapni karácsonyra, így ezen hiányok okozta helyzetek kezelésére továbbra is szükséges a pedagógus kreativitásának és konfliktuskezelési technikáinak széleskörű használata.
http://www.nfu.hu/oktatasi_infrastruktura_tamogatasa_indul_a_tarsadalmi_infrastruktura_operativ_program_es_a_kozep_magyarorszag_operativ_program_3_palyazati_kiirasanak_tarsadalmi_egyeztetese
http://fehervar.hir24.hu/fehervar/2012/12/20/millios-informatikai-fejlesztes-az-oktatasban/~~fehervar24