2012. december 16., vasárnap

„We don’t need (no) education”… - Információs társadalom és az iskola





… legalábbis úgy tűnik, teljes átalakításra, újjáépítésre van szükség. Miért?
Azért, mert a jelenlegi iskolamodell és a jelenlegi módszerek (frontális oktatás, egységes, merev tantervek, átjárhatatlanság, átláthatatlanság, nagy létszám), a 20. századi modern iparosodott társadalomban szükséges tudást, és képességeket nyújtják a 21. századi, információs társadalomban élő diákságnak. Az oktatás intézményesítésével, és kötelezővé tételével az iskolának hirtelen rengeteg funkcióval és feladattal kellett szembenéznie. „ Az iskolarendszer multifunkcionálissá vált, és sokféle feladat hárult rá a gyermekmegőrzéstől és ellátástól kezdve az esélyegyenlőség, a mobilitás biztosításáig, a tudásátadástól az erkölcsi nevelésig, az általános műveltség átadásától kezdve a munkaerő-piaci igények kielégítéséig.”[1] Nem véletlenül lett az iskola a második szocializációs színtér, és nem véletlenül roskad össze a sok feladat, és a még több felelősség alatt. 
      Erre a válságra próbáltak meg megoldást keresni az 1960-as években a különböző reformpedagógiai irányzatok alapítói. A jól ismert irányzatok mellett azonban megjelent az nevelés és az oktatás újratársadalmasítását, és az társadalom iskolátlanítását hangsúlyozó szemlélet is, ami tehát egy iskola nélküli társadalmat képzel el. Ez azonban nem jelenti az oktatás nélküli társadalmat, hiszen nem volt soha egyértelmű, hogy tanulás csak az iskolában történhet, sőt! A hatékony tanulás valószínűleg nem az osztálytermi 45 percekben megy végbe. 
Ennek a szemléletnek a képviselője Ivan Illich[2], aki 1971-ben „A társadalom iskolátlanítása” című könyvében fejti ki nézeteit, melyet az interneten megtalálhatunk.[3] „Az iskolát olyan intézményként definiálja, amely formális szabályaival, hierarchikus felépítésével és uniformizáló hatásával csupán a kreativitás kiölésére és a tanulási kedv elvételére alkalmas.” [4] 
A tanulás Illich nézetei szerint a szubjektív tevékenység, amit  a tanterv merev elvárásai korlátoznak. Illich tehát amellett érvel, hogy töröljük el a kötelező formális iskolarendszert, és helyette alakítsuk ki az önnevelés és önképzés egyéni, és együttes formáit. Ezt egy önkéntesen szerveződő ismerethálózatokban képzeli el, amiben a különböző célzattal közösségek szerveződnek. Ezt a hálózatot „lehetőséghálónak” nevezi, hogy elhatárolódjon a hálózat fogalom oly sok különböző területen használt fogalmától. A gyakorlatban ezt tanulási adatbázis létrehozásával, egyéni képesség-portfóliók közzétételével, kortárscsoportok tapasztalatcserélő hálózatával, és az intézmények közötti együttműködéssel gondolta megvalósíthatnak. Mindezt 1971-ben fogalmazta meg könyvében, amikor még nem volt jelen az emberek életében az elméletet megtámogató technikai háttér, hiszen az legelső személyi számítógép[5], a Commodor csak 10 évvel később, 1981-ben terjedt el, a World Wide Web[6] pedig az 1990-es években indult világkörüli útjára.

Ami 10 éve elképzelhetetlen utópiának tűnt, az hirtelen megvalósíthatóvá vált, és most, 2013 hajnalán a Web 2.0 kiterjedt használatával és egy új tanuláselméleti paradigmával, a hálózati tanulással megvalósulni látszik. A hálózati tanulás, más néven konnektivizmus a tanulást egy olyan folyamatnak tekinti, amely során az információcsere hálózatba szervezett elektronikus eszközökkel történik. Nem tudásátadásról, hanem közös tudásalkotásról van szó, ahol a tanár-diák szerepek feloldódnak a kölcsönös tanulásban. Ez a tanulásszervezés forradalmát jelenti. Hasonlítsuk most össze a két tanulásszervezési – a központosított, frontális, és a konnektivista – módszert.  A központosított hálózat, mely a Web 1.0-ra volt jellemző, úgy működik, mint a frontális tanulás. Az osztályteremben, a tanulók a tanár szavaira figyelnek, a tanár és a diákok között erős kapcsolat van, a diákok azonban kevésbé működnek együtt. A web 2.0, és a konnektivizmus világa inkább tanulók (és azok elektronikus eszközök) közötti sok gyenge kapcsolaton alapul, mint a néhány erős, és kevés gyenge kapcsolattal ellátott hálózat. A központosított hálózatban az ismeretátadás felülről lefelé egyirányúan történik, a gyenge kapcsolatokra építő hálózatokban azonban horizontálisan, kölcsönösen a tagok között történik az információáramlás, létrehozva ezzel egy közös, sokoldalú tudást.[7]


forrás: http://www.oktatas-informatika.hu/2012/07/turcsanyi-szabo-marta-fenntarthato-innovacio-a-tanarkepzesben-az-elmelettol-a-gyakorlatig/
Ehhez természetesen megfelelő kompetenciák szükségesek, az innovatív, kreatív gondolkodástól kezdve az együttműködésen és az információmenedzsmenten át a tudatos digitális állampolgárságig. Ha ezek az alapok megvannak, a lehetőségek tárháza tulajdonképpen végtelen. Ez a tanulási forma az információszerzésen alapszik, melynek módszere a felfedezés. A tanár csupán ezt koordinálja, facilitálja ezt a felfedezést. És melyik gyermek ne szeretne felfedezni? Sőt, melyik felnőtt ne szeretne felfedezni? Jelenleg az élethosszig tartó tanulás jegyében az önképzés, az autodidakta módon való tanulás egyre fontosabbá válik. Azonban az erre vonatkozó motivációt már gyermekkorban ki kell alakítani, hogy a gyermek felnőtt korában is akarjon, és tudjon új és új felfedezéseket tenni.
Természetesen szükség van az alap kultúrtechnikák átadására, a szocializációra, melyre jelenleg az iskola falai között van lehetőség. De úgy, hogy a gyerekek természetes tudásvágyát, és motivációját megőrizzük. Erre pedig rendkívül jó lehetőség az IKT eszközök használata már óvodás kortól, hiszen kilépve a falak közül, az IKT mindenhol körülveszik őket. Az iskola falaink pedig egyre vékonyíthatunk, és a gyerekek iskolai előre menetelével párhuzamosan ezeket a falaka lebonthatjuk, egyre inkább bevonva őket a közös tudás létrehozásába az információkereséstől egészen az információ újrakonstruálást lehetővé tevő web 2.0-es alkalmazásokig.

Visszatérve Ivan Illich utópiájára, a társadalmat nem kell, és nem is lehet iskolátlanítani. Lehet, és kell is azonban az iskolát társadalmasítani. A régen bevált módszereket egyre újabbakra cserélni, a társadalom változásaival párhuzamosan. Hiszen az iskolának a jelenre és a jövőre kell felkészítenie a jövő nemzedékeit, ezt pedig nem lehet a múltbeli szemlélet módszereivel.

[1] Bessenyei István: Tanulás és tanítás az információs társadalomban – Az eLearning 2.0 és a konnektivizmus. In.: Pintér Róbert (szerk.) Információs társadalom Gondolat – Új Mandátum, Budapest, 2007,  pg.201
[2]Ivan Illich élete és munkássága http://en.wikipedia.org/wiki/Ivan_Illich
[3] Ivan Illich: Deschooling society http://www.davidtinapple.com/illich/1970_deschooling.html 2012. 10.14.
[4] Bessenyei István: Tanulás és tanítás az információs társadalomban – Az eLearning 2.0 és a konnektivizmus. In.: Pintér Róbert (szerk.) Információs társadalom Gondolat – Új Mandátum, Budapest, 2007, pg.202
Bejegyezte: dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)