Információs társadalom=információs iskola?

Jelen blogbejegyzésben olyan területre tévedek, melyet bizonyos szempontok miatt inkább csak saját tapasztalatból ismerek, illetve műkedvelői szinten értek hozzá. Nem kívánok széleskörű ismereteket nyújtani, hiszen e műfajnak –a blognak- nem ez a célja, sokkal inkább a személyes tapasztalataimat vetem papírra. Akarom mondani vetem 1 és 0 kódokba (bináris számrendszerbe)…

A téma melyet szeretnék feldolgozni az valahol az információs társadalom és az iskola kapcsolatát próbálja meg boncolgatni. Szívem szerint az iskola helyett információs iskolát írtam volna, de érzésem szerint ez fényévekre van a valóságtól… A sokszínű téma egyik meghatározó területe a blended learning. Ezzel a kifejezéssel számos alkalommal találkoztam, mint ahogy a különböző fordítási kísérletekkel is. Éppen ezért én nem próbálkozom ezzel.

Maga a módszer nem új keletű, még hazánkban sem. Kb. az évezred elején kezdett jelentősebb fejlődésbe hazánkban. Első sorban a felnőttképzés területén, majd a felsőoktatásban és napjainkban a közoktatásban. Bocsánat! Köznevelésben. Ha a klasszikus, didaktikai alapokon nyugvó tanuláselméletek irányából közelítjük meg a kérdést, elmondható, hogy a „szavak és könyvek pedagógiája” a „cselekvés pedagógiája”, de még a „konstruktivista tanulás” is erősen behatárolt térben és időben. Ez a kötöttség ma már komoly gondokat okoz a tanulásban.

A ma tanuló fiatalok nehezen szögezhetők le az iskolapadba, és várható el tőlük a kreatív- alkotó tanulás. Az egyik fő oka ennek –mint ismert- a tanulóknak csendben, fegyelmezetten és némán kell az óra 45 percét tölteni, így elég nehéz aktívan rész venni az órán. Élénken él bennem középiskolai pályafutásom kezdeti korszaka, amikor is szerencsés módon minden nap matematika órán kellett részt vennünk az első órában. Sokszor érdeklődtünk is, hogy miért ekkor van az óra és azt a kimerítő választ kaptuk, hogy „mert ekkor van az órarendben…” Nehezen emészthető válasz, de valóban nem tudom, hogy miért csak az első órában lehet matematikát tanulni. Mi van akkor, ha valaki akkor nem ér rá? Persze a tanulónak mindig rá kell érnie, de véleményem szerint a tudásszerzés lehetőségét kell elsősorban biztosítani és nem a követelményrendszert. Azaz a térben és időben jelentősen korlátozott tanítási-tanulási folyamatot érdeme újragondolni.


 A belnded learning ezt próbálja meg áthidalni, amikor is könnyen elérhetővé teszi a tanulási folyamat feltételeit. Az egyik közismert formája ennek az e-learning, mely valamilyen keretrendszer felhasználásával, online módon, alapvetően digitális tartalmakkal segít a tanulásban.

A kulcsszó talán a segítésen van. Na de ehhez paradigmaváltásra van szükség. Oly sok esetben hallom, hogy a mai „fiatalokat” nem érdekli a tanulás, mindig a fészbúkon lógnak. A probléma szerintem az, hogy nem a tanulás nem érdekli őket, hanem az, ahogy tanítják őket. A fészbúkot lehet szeretni, meg nem szeretni egyet nem lehet tudomást nem venni róla. A salátára gyűrt, kissé megsárgult szocreál jegyzetekkel már nem lehet izgalomba hozni a tanulókat. Ez már korábban sem sikerült. Egy klasszikust idézve: –kémia tanárom- demonstrációs eszköz hiányában most képzeljétek el, hogy a kovalens kötés esetében az atomok….
Őszintén szólva nehéz volt elképzelni. Ez a nyolcvanas években volt. Igaz kicsit korábban egy Comeniusnak nevezett pedagógiában jártas személy már a 17. században a szemléltetésről írt.

Napjainkban is hasonló lemaradást érzek az online tanulási környezetek széleskörű felhasználásával kapcsolatban. Jelentős változásokat kellene elérni az iskolában ezzel kapcsolatban. Első sorban a gondolkodásmódban és a tanári attitűdben. A ma tanuló y generációs tanulók és a nemsokára az iskolapadot koptató alfa generációs tanulók más nyelvet beszélnek, mint azok, akik azt próbálják megtanítani nekik, amire 10-20-30 év múlva lesz szükségük majd. Teszik ezt sok esetben 20-30 éves módszerekkel, hiszen ezen már több generáció felnőtt, így, ha nekik jó volt, akkor az most is jó.

 Egy dolog azonban megváltozott. A ma fiatalja nem szeret valamit, hanem like-ol, nem olvasónaplót ír, hanem blogot, nem sms-ik, hanem twittel, nem fénymásol, hanem megoszt, vagy link-el és persze az egérről sem az jut eszébe, mint a nagyinak. Ezekhez a változásokhoz kellene adaptálódnia az iskolának. Érdemes volna megtalálni az oktatással kapcsolatos lehetőségeket a közösségi oldalak esetében, megmutatni a diáknak, hogy a wikipedia nem csak arra jó, hogy a házi feladatként kapott költő

életrajzát letöltse, hanem új tartalmakat hozzon létre. Igaz ez a feladat is fejleszt kompetenciákat –IKT, keresési, nyomtatási, lustasági- de gondolom nem ez lenne a cél. A tudásalapú információs társadalom megteremtéséhez az élethosszig tartó tanulás alapjait érdemes lefektetni az iskolában és kevéssé a repetitív jellegű, információ alapú tudást erőltetni. Ennek a megvalósítását néhány tényező jelentősen hátráltatja. Ilyen lehet például az e-learning alapját képező informatikai eszközrendszer biztosítása, vagy éppen a tanárok hozzáállása a változáshoz és a fejlődéshez. Oktatási anyagok, elektronikus tankönyvek, alkalmazások, eszközök megléte Ezzel együtt véleményem szerint mivel vannak igazán jól működő modellek bizonyított, hogy működőképes ez a fajta tanulás és nem kevésbé eredményes, mint amiben hiszünk.

A változás mindig jó, ha másra nem, de legalább arra, hogy megismerjük, hogy amit csinálunk az jó, vagy sem….  



 Felhasznált irodalom:
 Komenczi Bertalan: Az e-learning lehetséges szerepe a magyarországi felnőttképzésben. Budapest 2006. Nahalka István: Hogyan alakul ki a tudás a gyerekekben? – Nemzeti Tankönyvkiadó, 2002.