2012. december 11., kedd

Az előadás fő témája a web 2.0 alkalmazások bemutatása és a tartalomfejlesztés köré szerveződik. Az előadásban bemutatásra kerülnek ezen eszközök és próbálok a gyakorlati hasznosságra is rávilágítani.

Pöll József-Prezentáció/Pedagógusszerepek, digitális nemzedék, digitális állampolgárság

Pedagógusszerep, digitális nemzedék, digitális állampolgárság prezentáció
Készítette: Pöll József ELTE/Neveléstudomány MA/ II. évfolyam



Ceruza és radír

Kiselőadásomat tekinthetitek itt meg, ami az információs társadalom eszközrendszerének rövid összefoglalására törekszik. 
És ne felejtsétek megnézni a rövid videót a második dián. :)





Az információs társadalom eszközrendszere

Az információs társadalom eszközrendszere témában készítettem e prezentációt, mely először az információs társadalom fogalmával, majd az információ jellegével, a társadalom és az internet kapcsolatával, a hálózat és az én szembenállásával, végül a digitális tolltartó tartalmával foglalkozik.


Óvodások digitális tolltartója

„Az intézményeknek az on-line portálokon meg kell jelenniük. Ez lehetőséget ad és ezen keresztül hatásrendszereket tud a pedagógus működtetni.” - hangzott el 2012. szeptember 14-én az Információs társadalom és az intézményfejlesztés c. kurzuson Ollé János tanár úrnál.
A mai korban a közoktatás intézményei területén külön kell választanunk az oktató és nevelő intézményeket. Gondolok itt az óvodai nevelésre és az iskolai oktatásra. Az iskolai oktatáson belül is az alsó fokú oktatásra, középfokú oktatásra és felsőfokúra köztudott tagolni. Mégis jelen bejegyzésben az óvoda on-line jelenlétét szeretném hangsúlyozni. Hiszen, a pedagógusnak minden intézménytípusban hatásrendszereket kell működtetniük, szükségük van a kínálkozó lehetőségek felhasználására. Ezen keresztül a jelen kor, az információs társadalom eszközrendszerét fel kell használnia a mindennapi munkában.

Sokszínű digitális tolltartó

Az eszközrendszer felhasználásához tudnunk kell, mik az úgynevezett „digitális tolltartó” összetevői.
Vegyünk számba minden „kategóriából” egy-egy példát.

Közösségi alkalmazások: az egyik legnépszerűbb, legtöbb felhasználóval rendelkező a Facebook. Mely egy amerikai alapítású ismeretségi hálózat, amely 2004. február 4-én kezdte működését. Eredeti neve a Thefacebook volt. A világ egyik legnagyobb ismeretségi hálózata, amely 2011 februárjára már több mint 637 millió regisztrált felhasználóval működött. A 2009. januári Compete.com rangsorolása alapján a Facebook a világ leggyakrabban használt szociális hálózatává vált, a havi aktív felhasználók száma szerint, megelőzve a My Space nevű közösségi oldalt. 2009. november 25-én Mark Zuckerberg bejelentette, hogy a Skype és a Twitter mintájára tőzsdére viszi a Facebookot. 2011 tavaszán a tőzsdei bevezetést még mindig korainak találták, és az időpontját 2012-re tették, közben azonban a Facebook értékét folyamatosan számítgatták és felbecsülték. A tőzsdei bevezetésre végül 2012. május 18-án délután 17 órakor került sor. A következő mérföldkő 2012. október 4. – ezen a napon a Facebook elérte az 1 milliárd regisztrált felhasználót.
Keretrendszerek: népszerű intézményi-oktatási keretrendszer a Moodle. A wikipédián találtak szerint- A Moodle-t eredetileg az ausztrál Martin Dougiamas WebCT rendszergazda fejlesztette ki, hogy segítse az oktatókat olyan online kurzusok létrehozásában, amelyek középpontjában az együttműködés, a tartalom együttes építése és a folyamatos fejlődés áll.
Blogok, mikroblogok: természetesen lehetőség van egyes helyeken álnéven megjelenni, de a legtöbb blog valós néven és valós mindennapi, sokakat érdeklő témában íródik.
Geo-lokációs szolgáltatások: Ezek közül kiemelném az én személyes kedvencemet a Geocaching-et, mely egy olyan „találmány” mely on-line, de egy off-line tevékenységet támogat. Ösztönzést ad szinte mindenkinek, aki regisztrál, hogy minél több helyet derítsen fel és keresse a geo-ládákat, bővítse a megismert és felderített helyek számát!
Közösségi tartalom: a nemrég említett Wikipédia például ilyen, kollaborációs felület. Akár tanórai feladat is lehet egy szócikk fejlesztése. Nézzenek utána a diákok, egy adott témának a világhálón és tegyék ezt közzé a wikipédián.

Óvoda és óvodások a web-en
avagy útkeresés a multimédia és a digitális világ útvesztőjében
(gyakorlati felhasználás)

Képzeljünk el egy óvodás gyermeket, kezében egy táblagéppel, vagy egy okos-telefonnal melyen éppen egy geo-lokációs programot használ. Nem is olyan bizarr gondolat ez, a 21. század óvodájában (természetesen a financiális oldalt nem nézve) megvalósítható. A számítógép használat ugyanis alapvető ismeretnek számít multimédiával átitatott világunkban. Az óvodában, ahol dolgozom, minden csoport rendelkezik számítógéppel, melyet napi (heti) szinten használnak is a GYEREKEK. Hiszen számukra kerültek a csoportokba kizárólag. A PC-n fejlesztő játékok és mesék kaptak helyet. De miért ne lehetne akár internet és internet alapú programok a gépen? Régi kezdeményezés ez, mely eleddig nem talált meghallgatásra. Pedig a gyerekek már 3-6-7 éves korban rendelkeznek bizonyos kompetenciákkal, melyek birtokában használni és felhasználni tudnak bizonyos digitális tartalmakat. Hiszen otthon is ezt csinálják előszeretettel. Nézzük az ún. „felnőtt-oldalt”. Óvodapedagógusok, szülők… A bölcsődéből óvodába kerülő gyermekek szülei hiányolják a napi szintű kapcsolattartást az óvodával. (Bölcsiben naponta írtak az üzenő-füzetbe, hogy mi történt aznap.) Természetesen van az a 4-5 perc amit a pedagógus tud reggel vagy délután beszélni a szülővel, de általában ez nem elégít ki minden igényt. A korábbi kapcsolattartási formák a mai rohanó világban, túlzsúfolt életben elavultnak számítanak. Nézzük végig ezeket: faliújság, szülői értekezlet (évente 2-3szor)… mi történik, ha pont valaki nem ér rá az adott időpontban?! Kimarad az információkból… Óvodai csoportomban ezek kiküszöbölésére kezdtünk el gondolkodni ezen források modernizálásán. Az első (évekkel ezelőtti) kezdeményezés- mely rövid ideig működött is – az sms-lánc (telefon-lánc) volt. Minden szülő tudta, hogy ő kit értesít és őt ki értesíti, bármilyen fontos információ kerül a birtokába. Természetesen ennek anyagi vonzata volt a szülők felé… Az évek előre haladtával már mindenkinek lett internetezési lehetősége otthon vagy a munkahelyén és az internet a mindennapok részévé vált. Így egy e-mail-listát hoztunk létre, ehhez kapcsoltan egy on-line fotótárba gyűjtöttük a csoportban készített képeket, melyeket bárki (a felhasználók közül) szabadon letölthetett. A moderátorok mi pedagógusok voltunk. Sajnos a tárhely-kapacitások végesek voltak, így más megoldásra volt szükség, illetve problémák adódtak azokkal a helyzetekkel, amikor egy szülő a közérdekű válaszát csak nekünk küldte és nem a csoport összes tagjának. A legújabb és eddig bevált kapcsolattartási on-line forma a Facebook csoport létrehozása. Ez lehetőséget nyújt a fényképek feltöltésére, az információk közlésére, megosztására, véleményformálásra, stb. . A csoport tagjai aktívan részt vehetnek a virtulási megbeszéléseken, miközben alkalmazhatják a multitasking-ot is.

Az a kérdés merül fel bennem mostanság igen sokszor, hogy vajon hogyan lehetne az úgynevezett digitális tolltartó többi „színes ceruzáját” is felhasználni az óvodai mindennapokban?!

Szervezzünk geocaching- túrákat a családokkal? (Hiszen a GPS is szinte „alapfelszereltség” a családoknál) Minden csoport kapjon táblagépeket és a gyerekek hálózatban vagy on-line is tudjanak játszani? Legyen a gyerekeknek is fb-profiljuk és lájkolhassanak, megoszthassanak képeket, alkalmazásokat? Társalogjunk a szülőkkel a moly.hu-n a gyermekeiknek olvasott könyvekről? Vagy ha már a könyveknél tartunk… ajánljuk fel a cserebere lehetőségét a rukkola-n?

Sok ilyen és ehhez hasonló gondolat jut eszembe! És Nektek / Önöknek?

2012. december 10., hétfő

Információs társadalom és az iskola Tartsuk a lépést korunkkal!



Blogbejegyzésem témája, ahogy a címből is kitűnik: az információs társadalom és az iskola. Ebből következik, hogy az információs társadalomról magáról, valamint az oktatásról, iskoláról lesz szó, illetve ezek kapcsolatáról.
A téma felkutatásának olyan módon kezdtem neki, hogy felidéztem, mi jut eszembe elsőként ezekről a szavakról, fogalmakról. Nos, nézzük, de csak röviden:
  1. Az információs társadalom. Fejemben az a gondolat körvonalazódott, miszerint napjainkban hatalmas mértékű információ éri az embert. Az internet megjelenésével kitágultak a határok, és már szinte minden adat fent kering a világhálón, megtalálható ott. Tehát arra kell törekednünk, hogy ennek az információmennyiségnek a megfelelő szűrését, kontrollálását, kritikus használatát megtanuljuk. Látjuk, hogy adva van a rengeteg információ, de vajon mikor beszélhetünk információs társadalomról?
  2. Az iskola és oktatás. Ez az, amiről szerintem mindenkinek ugyanaz jut az eszébe: padban ülő diákok, ahogy a tanárok tágítják a fejüket.
  3. E kettő kapcsolata. Az információ értéke felértékelődött, már nem a tanár a mindentudó információhordozó. Egyéb fontos szerepeket kell a tanárnak betöltenie napjaink társadalmában. De ezt el tudja fogadni az oktatás és képes alkalmazkodni?
Az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ szerint az információs társadalom kialakulása egy olyan jelenkori változás, melynek jelentősége vitathatatlan, hiszen mind a gazdaságot, mind a kultúrát, mind a társadalmat érinti. Hatásai az egész világon érvényesülnek és alapjaiban befolyásolják az egyének, a cégek, az állam, illetve a társadalmi közösségek életminőségét, sikerét, működését, továbbélését.
Maga a kifejezés valószínűsíthetően Japánból ered még az 1960-as évekből. A gazdasági válságok hatására ugyanis a túlélés érdekében az ipar „tudás-intenzív” ágazatait mozgósították, ezáltal az információ értéke is felértékelődött. Ismerjük a kifejezést, gyakran használjuk is, hogy „Az információ hatalom.” Hát erről van itt szó.
Manapság, mint tapasztaljuk, a gazdaság egyik fő tényezőjévé az információ termelése és terjesztése vált.
„Melody leírása szerint az információs társadalmak egyszerűen olyan társadalmak, amelyek mára komplex elektronikus információhálózatoktól függnek és erőforrásaik nagy részét információs és kommunikációs tevékenységre fordítják.” [Denis McQuail: A tömegkommunikáció elmélete; Osiris kiadó, Bp. (2003) 112. oldal]

Általános jellemzői az információs társadalomnak (egy alternatív lista):
-           Az információ önálló értékké válik.
-          Az információs társadalom középpontja az információfeldolgozó technológia.
-          Az "érvényes tudás" felezési ideje (az az idő, mialatt elavulttá válik) a fejlődés gyorsulása miatt jelentős mértékben csökken.
Ezáltal állandó követelménnyé válik az élethosszig tartó tanulás, melynek fontosságát az Európai Unió is hangsúlyozza.
  • Minthogy értékké, az információ hatalmi tényezővé válik, a hatalom azé lesz, aki az információt termeli és elosztja.

Ha tudjuk, hogy az information society elmélete szerint az információ előállítása, elosztása, terjesztése, használata és kezelése jelentős tevékenység, úgymond hatalom, és ma már vitathatatlanul az információs társadalom részesei vagyunk, melynek sajátossága az információ-technológia központi szerepe a termelésben, a gazdaságban és általában a társadalomban, akkor hogyan lehetséges, hogy az oktatás, lássuk be, a mai napig egy oly régi modellen alapszik, mely még az ipari társadalom korából származik?
 Az információs társadalom témaköre már az Európai Unióban is felértékelődött, központivá vált. Ha pedig az Európai Unió fontosnak tartja, akkor már csak pár lépés, hogy az oktatáshoz is eljusson ez a felfogás. Mára már a felsőoktatási curriculumba beépült, a közoktatásba is belenyúl, de ellenállás a mai napig tapasztalható a pedagógusok részéről.
Ez kissé érthetetlen, hiszen a tudásműveletek felértékelődnek ebben a korban, ezáltal az iskola is központi tényezővé válik.
Talán nem mondok újdonságot, ha azt állítom, hogy az újdonságok közepette megváltozott az iskola szerepe is. Az internet forradalmian megváltoztatta az oktatásügyet is. A tudás egyre nagyobb része származik az iskolai közegen kívülről. Az oktatásnak ehhez az új helyzethez kell alkalmazkodnia. Mivel az információkat megszerezni nem csak az iskolában lehet már, ezért kiemelkedő szerepe az iskolának ott rejlik, hogy az élet során sokféle forrásból megszerzett tudás egészének formálására, integrálására törekszik.
Csapó Benő szerint az iskola akkor gyakorolhat releváns hatást tanulóira, ha a sokféle forrásból minél többet megmutat, és segít az integrálásra, egységbe szervezésre.

Mivel a legtöbb hatás az interneten keresztül éri a tanulókat, ezt a lehetőséget is ki kellene használniuk a pedagógusoknak és bátrabban élni vele. Mégis jellemző, hogy az iskolában az internethasználat csak az informatika órára korlátozódik le.
Alapvető követelmény lenne, hogy az oktatási intézmények mindegyike rendelkezzen a változások megfelelő kihasználásához szükséges eszközökkel, valamint felfogással. Mégis azt tapasztalom, hogy vannak olyan iskolák, ahol ez a mai napig hiányzik. Sajnos nincs meg a megfelelő felszereltség, vagy éppen a felfogás hibádzik az oktatás igazi megreformálásához. Természetesen nem elegendő csupán az, hogy eszközöket biztosítsunk az iskolában, a használatukhoz szükséges képességeket is fel kell építenünk a tanulókban. A hangsúly ma már nem az információátadáson van, hanem a képességek fejlesztésén. Egyre elterjedtebb ez a megközelítés.
Úgy gondolom, hogy ha az országok tartani akarják a globális versenyt, akkor az alapoknál kellene kezdeni: az iskolában. Az iskolákat és a pedagógusokat mindenféle szempontból képessé kell tenni arra, hogy az információs társadalom kihívásainak eleget tegyenek, ezáltal maximálisan segíthessék a következő generáció helytállását ebben a korban. Úgy gondolom, hogy látjuk magunk előtt a helyes utat. Ez az első lépés a változásban.

Felhasznált szakirodalom:

Denis McQuail: A tömegkommunikáció elmélete; Osiris kiadó, Bp. (2003) 112. oldal

Figyelem! Ingyenes interaktív eszközök az oktatáshoz!

Így karácsony előtt arra a szóra, hogy ingyenes - még jobban felkapjuk a fejünket. A címmel nemcsak a figyelmét akartam felkelteni a kedves olvasónak, hanem rá szeretnék mutatni arra a jelenségre, hogy sok pedagógustársam azért nem használ IKT eszközöket, mert drágák. Ugyanakkor beszámolnak arról is, hogy különböző pályázati és egyéb forrásból nyert digitális eszközök hada porosodik az iskola szertárában. „Pesti gyerekként” könnyen beszélek, de azt gondolom, hogy ma Magyarországon, az az iskola, aki igazán szeretne, egy kis kreativitás árán ugyan, de számítógéphez és egyéb IKT eszközökhöz viszonylag könnyen hozzá tud jutni. Bogbejegyzésemben nem fundraising ötleteket és magoldásokat szeretnék bemutatni, hanem az információs társadalom eszközrendszerét. Illetve azon webkettes eszközeit, melyek használata ingyenes és az oktatásban betöltött fontos szerepük megkérdőjelezhetetlen. Mielőtt belemegyek az eszközök, alkalmazások konkrét bemutatásába meg kell említenem egy-két kulcsfogamat. Iskoláink padjaiban a digitális nemzedék ül, információs társadalomban élünk, ahol bizony a pedagógus szerepek megváltoztak. A tanárnak nem elég az offline szerepére, példamutatására odafigyelni, hanem mutasson jó példát saját online jelenlétével, magatartásával is. A digitális nemzedéket, digitális állampolgárok alkotják, melyben a pedagógus szerepe hallatlanul fontos. Ajánlom a pedagógus társaim figyelmébe az ISTE (International Societyfor Technology in Education) által minden évben kiadott standardot a tanári-tanulói kompetenciákat illetően.

Cselekedtető online eszközök a tanítási gyakorlatban
Az alábbiakban funkcionális kategóriákra osztva mutatom be a különböző web 2.0 eszközöket. Természetesen a teljesség igénye nélkül. Majdnem képtelenség összeszedni az összes olyan online szolgáltatást, mely az oktatást támogatja. Látni fogjuk, hogy az egyes alkategóriákon belül is hatalmas az online eszközök tárháza. Így inkább csak arra vállalkozom, hogy egy kis ízelítőt mutassak be. Igyekszem a bejegyzésemben folyamatosan hivatkozni a felhasznált forrásokra, fontos számomra, hogy szerzői jogokat ne sértsek. A bejegyzésem végén minden felhasznált irodalom, anyag megtalálható.   
Lehet, hogy rossz húzás a részemről, először a talán legérzékenyebb ponttal az online játékok kategóriával kezdeném. Ahogy egy offline játék is lehet fejlesztő hatású, (szerepük igen nagy főként az általános iskolában) az online világ is megannyi fejlesztő játékot tartalmaz. Négy alkategóriába szokták sorolni az online játékokat; stratégiai, logikai, szimulációs, képességfejlesztő. Az online játékok között is vannak egyéni és csoportos, közös kollaborációra alapozók. Ma körülbelül 300 virtuális világot különböztethetünk meg, ezek egymástól mind megjelenésükben, mind céljaikban, mind üzleti modelljükben eltérhetnek egymástól. Nézzük a sokak által talán legismertebb online játékot a Honfoglalót


Itt elsősorban történelmi témákban játszhatunk, egyénileg robot ellen, illetve csoportosan, akár bajnokság keretein belül.
A mozaLand online tanulmányi játék segítségével egy virtuális világ polgáraként játékos formában, lelkes, tudásalapú közösségben mélyíthetők el és gyakorolhatók be a matematika, az anyanyelv és a természetismeret tantárgyak területén megszerzett ismeretek. 


A játék fejleszti az együttműködést és a csapatban gondolkozás képességét, de lehetőséget teremt a versengésre és egyéni sikerek elérésére is[1].  
Biológia órák szemléletes és érdekes alkalmazása lehet a Powerupthegame. Az IBM fejlesztette játék egy ingyenes interaktív háromdimenziós alkalmazás. 


A játék célja egy képzeletbeli bolygó megmentése az ökológiai katasztrófától. Egyedül is lehet játszani, de maximum húszan – ennyi játékosra jut egy bolygó, mely létrehozatala után hűen tükrözi a döntések minden nyomát. A kiinduló helyzet egy, környezeti összeomlás szélén álló bolygó, ezt kell megmentenünk környezetkímélő energiaforrásokkal és ésszerű energiagazdálkodással. A projekt bevallottan tanároknak és szülőknek szól, tanárok számára külön oktatási segédterv is található a weblapon, sorvezető és hat leckényi feladat[2].
A következő kategóriába azokat a szolgáltatásokat soroltam, melyek a médiamegosztást (podcast) segítik. A médiamegosztó programok segítségével a pedagógusok és a diákok különböző digitális anyagokat oszthatnak meg egymással (mozgóképeket, prezentációkat, előadásokat, stb.). A legnagyobb videó megosztó oldal a Youtube


Ide bárki feltölthet saját készítésű videókat, mozgóképeket, szerzői jogokat nem sértő tartalmakat. 
Az egyik leghíresebb prezentáció megosztó oldal a Slideshare. A prezentációk közzétételének különböző fokozatai vannak (letölthető, csak megtekinthető, akár privátként is), az előadásokhoz kommenteket lehet fűzni, ugyancsak egy előadással válaszolni stb. A prezentációkhoz hangot is lehet társítani, akár aláfestő zenét, akár magának az előadásnak a hanganyagát. Csoportokat is létre lehet hozni, melyek az után egymással már még könnyebben, automatizáltan beszélgethetnek. A Slideshare segítségével technikai tudás nélkül, sok kényelemmel segítve bárki bárkivel meg tudja osztani előadását és annak esetleges kísérő anyagait[3]. Valamint biztonságérzetet adhat, hogy a prezentációinkat bárhol, bármikor el tudjuk érni.   


Nemcsak megosztani tudjuk a különböző digitális tartalmakat, hanem létre is tudunk hozni. A következő kategória azok az eszközök kerültek, melyek segítségével megoldható a média létrehozása, alakítása. Az egyik ilyen szolgáltatás az Ustream



Az Ustrem lehetőséget ad arra, hogy egy előadást élőben közvetítsünk online, így például az otthon betegeskedő diákok is meghallgathatják az órát. Ezen túl a felvétel rögzítésre kerül, így bármikor, bárhol újra lejátszható, beágyazható lesz a felvett előadás.  Egy másik nagyon érdekes szolgáltatás a Googlelittrips. Ez a szolgáltatás új dimenziókat nyit meg az egyes tantárgyak közötti kapcsolatok megszilárdítására, az összefüggések elmélyítésére.



Így irodalmi, történelmi élményeink kapcsolhatók össze a földrajzi háttérrel. Térképen követhető MARCO POLO kalandozásától kezdve még számos más történelmi és regény hőseinek kalandjai, cselekményei. A szolgáltatás hátterét a Google Maps biztosítja, így a világ bármely pontjáról készíthető ilyen térkép, nincs akadálya a magyar regények, történetek földrajzi megjelenítésének sem.
A következő bekezdésben szeretném az iskola falait kitágítani. Olyan szolgáltatásokat mutatok be, amelyek segítségével élő párbeszéd, konferencia alakítható ki egy osztályon, csoporton belül, úgy, hogy a résztvevők fizikailag különböző helyeken vannak. Ilyen interaktív szolgáltatás például a Vyew. A Vyew-en pillanatok alatt kialakíthatunk egy szobát az online találkozásunkhoz, kurzusunkhoz. 



A program számos megosztást engedélyez a feleknek, így például meg tudjuk osztani egymás képernyőit, prezentációit, web kamerát, stb. Sokkal speciálisabb és strukturáltabb az OracleThink projektje, mely a tanárokra és a diákokra fókuszál. 



Itt biztonságos, védett felületen lehet közösen tanulni, barátságosan versengeni és online könyvtárakat, dokumentumtárakat létrehozni. A diákok saját weblapokat hozhatnak létre, ahol szövegeket, képeket oszthatnak meg, vitákat, szavazásokat indíthatnak.  
A közös dokumentumszerkesztés szintén egy nagyon hasznos szolgáltatás. Talán a legelterjedtebb a Google Drive szolgáltatása, ami magyar nyelven is elérhető. A drive szolgáltatásban könnyen lehet szöveges dokumentumokat, táblázatokat, prezentációkat, kérdőíveket, stb. létrehozni, meglévőket feltölteni és mindezeket közösen szerkeszteni. 



Mi szabhatjuk meg, hogy melyik dokumentumot ki láthatja, és könnyű követni azt is, hogy ki mikor mit módosított az adott dokumentumon.
Nos, jöhet Wiki, aki igen megosztott hírnévnek örvend. A wiki rendszerek a közös tudásmegosztást, tartalomszerkesztést szolgálják. Talán a legjobb eszköze a közösségi tartalomgenerálásnak. A leghíresebb a Wikipedia, mely a világ legnagyobb és legfrissebb ingyenes online lexikonja. Sokan nem tartják elég megbízhatónak a wikipédián található tartalmakat – ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés, hogy akkor vajon miért nem javítják ki. Bárki hozzátehet és elvehet a tartalmakból. Iskolai gyakorlatban általában a csoportos kollaborációnak, nyújt kiváló lehetőséget. Projektek, egyes tananyagok feldolgozásához nagyon kreatív és sokszínű lehetőségeket biztosít. Akár nemzetközi együttműködést is lehetővé tesznek, pl. A kőszívű ember fiait közösen dolgozzák fel egy Magyarországi és egy Erdélyi testvériskola 7. osztályos tanulói.  


     


Külön kategóriába szedtem a közösségi (social network) oldalakat (Iwiw, Facebook, Google+, stb.). Magáról a facebook-ról nem, csak az oktatásban betöltött szerepéről szeretnék említést tenni. Egy külön, hosszú blogbejegyzést, tanulmányt lehetne írni a facebook oktatásban felhasználható funkcióiról. Sokan ódzkodnak tőle, de talán ez az a szolgáltatás, melyet feltétlenül be kell csatornáznunk a mindennapi pedagógusi munkánkba. A diákok, hallgatók túlnyomó többsége regisztrált a facebook-on, naponta többször is bejelentkeznek, de sokan egész nap online jelen vannak a mobil eszközeik segítségével. 


Azért raktam ezt a kategóriát a sor végére, mert majdnem minden, a fentiekben felsorolt szolgáltatással összeköthető a facebook. Könnyen kialakíthatunk, zárt-nyitott tanulócsoportokat, dokumentumokat oszthatunk meg, linkeket ágyazhatunk be, feladatokat oszthatunk ki, stb.

Ahogy a bejegyzésem elején is írtam, csak ízelítőt akartam adni pedagógus társaimnak az információs társadalom azon eszközeiből, melyek segíthetnek abban, hogy kiváló digitális állampolgárokat neveljünk. A digitális eszközökben számtalan lehetőség rejlik, de természetesen új kihívásokat is hordoznak magukban. A címadásban pontatlan volt az ingyenes kifejezés, mert rengeteg időt kell szánnunk arra, hogy lépést tartsunk az információs társadalommal. Pedagógusként én kevés jobb befektetést tudnék ajánlani.